Sacred Economics (Hungarian)

Bevezetés

E könyv célja, hogy a pénz és az emberi gazdaság ugyanolyan szentté váljon, mint amilyen szent a világegyetemben minden.

Ma a pénzt a szentségtelennek tartjuk, és okkal. Ha bármi is szent ezen a világon, bizonyára nem a pénz az. Úgy tűnik, a pénz legjobb szándékaink ellensége, minden alkalommal világossá válik, amikor egy kedves vagy nagylelkű gesztusunkat megállítja a gondolat, hogy “nem engedhetem meg magamnak”. Úgy tűnik, a pénz a szépség ellensége, a “kiárusítás” degradáló fogalma legalább is ezt üzeni. Úgy tűnik, a pénz minden valós társadalmi és politikai megújulás ellensége, mivel a törvényalkotást a nagyvállalatok hatalma irányítja, saját nyereségességük növelése érdekében. Úgy tűnik, a pénz tönkreteszi a Földet, hisz kiraboljuk az óceánokat, az erdőket, a termőföldet és minden fajt, hogy jóllakassunk egy kapzsiságot, amely nem ismer határokat.

Hogy valami gonoszság van a pénz körül, már legalább azóta érezzük, mióta Jézus kizavarta a pénzváltókat a Templomból. Ha a politikusokat a pénz motiválja a közjó helyett, korruptnak nevezzük őket. Az olyan szavak, mint piszkos, mocskos a pénz természetes jelzői. A szerzeteseknek érinteni sem szabad, hisz „Nem lehet egyszerre Istent és Mammont is szolgálni”.

Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a pénznek van egy misztikus, varázslatos tulajdonsága is, képes megváltoztatni az emberi viselkedést és irányítani tudja az emberi tevékenységet. A gondolkodók ősidők óta ámulattal nézték, hogyan képes egy puszta jel ilyen hatalommal felruházni egy fémkorongot vagy egy darab papírt. Sajnos azonban, világunkban szétnézve nehéz nem arra a megállapításra jutni, hogy a pénznek ez a csodája egy gonosz varázslat.

Nyilvánvaló, hogy ha a pénzt szentté akarjuk tenni, nem kevesebbre mint egy nagyszabású forradalomra, lényegének gyökeres átalakítására van szükség. Nem csak a pénzhez való hozzáállásunknak kell megváltoznia, ahogyan azt néhány önsegítő guru el akarja hitetni velünk; valójában a pénz olyan új fajtáit kell létrehoznunk, amelyek megtestesítik és megerősítik megváltozott gondolkodásunkat. A Megszentelt Gazdaság ezt az új pénzt mutatja be, és az új gazdaságot, amely körötte felépül. Az emberi tudatosság átalakulását is bemutatja, amely  oka és következménye is egyben a pénz átalakulásának. A gondolkodásmód változása, amelyről beszélek, az emberi lét alapjáig hatol: érinti az élet értelméről való elgondolásunkat, az emberiség szerepét a bolygón, az egyén kapcsolatát az emberi és természeti közösségekkel; sőt azt is, hogy mit tesz egyénnek lenni, mi is az én.

Végtére is a pénzt (és a tulajdont) egyéniségünk kiterjesztéseként éljük meg; ezért használjuk vele kapcsolatban ugyanazt a birtokos szerkezetet, amelyet a karunkkal, fejünkkel kapcsolatban is használunk. A pénzem, a kocsim, a kezem, a májam. Vagy gondoljunk csak arra, milyen mértékben sért bennünket, ha kirabolnak, vagy becsapnak bennünket, mintha magának a személyiségünknek egy részét vették volna el.

A pénz – ami ilyen mélyen beleépül személyiségünkbe, és ilyen központi szerepet foglal el a világ működésében –  gonoszból szentté alakulásának hatása is mélyreható kell legyen. De mit jelent, hogy a pénz, vagy ha már ott tartunk, bármi más, szent? Valójában éppen az ellenkezőjét annak, mint amit ma értünk szent alatt. Az elmúlt néhány ezer évben a szakrális, a szent, az isteni egyre inkább valami olyat kezdett jelenteni, ami elkülönül a természettől, a világtól, a hústól. Három-négy ezer évvel ezelőtt az istenek kezdtek elköltözni a tavakból, erdőkből, folyókból, hegyekből, fel az égbe, ahol mindenható urai lettek a természetnek, holott korábban annak lényegi részei, esszenciái voltak. Ahogy az isteni minőség elvált a természettől, úgy lett méltatlan dolog túlságosan belefolyni a világ ügyeibe. Az emberi lény a testetöltött lélekből annak csupán anyagi csomagolásává lett, a szellem puszta tárolóedényévé. Ez a karteziánus gondolkodás tudatos porszemében csúcsosodott ki, amely szemléli a világot, de nem vesz részt benne, és a newton-i órásmester Istenben, aki ugyanezt teszi. Isteninek lenni természetfelettiséget, anyagnélküliséget jelentett. Ha az Isten egyáltalán részt vett a világban, azt a csodákon keresztül tette, olyan isteni közbeavatkozásokon át, amelyek megsértik vagy felülírják a természet törvényeit.

Paradox módon, ennek az elkülönült, elvont dolognak, amelyet szellemnek nevezünk, ennek kellene élővé tenni a világot. Kérdezz meg egy vallásos személyt, mi változik meg, amikor valaki meghal, azt fogja válaszolni, hogy a lélek elhagyja a testet. Kérdezd meg tőle, kitől jön az eső, kitől fúj a szél, és azt fogja válaszolni, Istentől. Galilei és Newton látszólag eltávolították Istent a világ ezen mindennapi működéseiből, amikor úgy írták le a világmindenséget, mintha egy hatalmas, személytelen és tömegnélküli gépezet óraműje lenne, de még nekik is szükségük volt egy Órásmesterre, aki felhúzta a szerkezetet a kezdet kezdetén, aki feltöltötte energiával az univerzumot, hogy azóta is abból működjék. Ez az elmélet még mindig velünk él, mint az Ősrobbanás elmélete, az eredendő történésé, amely a rendezetlenség forrása, amely lehetővé teszi a változást, az életet. Bárhogyan is van, kultúránkban a szellem fogalma valami elkülönültet, nem evilágit jelent, amely mégis, csodálatos módon bele tud avatkozni az anyagi folyamatokba, sőt, valamilyen rejtélyes módon élteti és irányítja azokat.

Elég ironikus és nagyon fontos, hogy ami ma bolygónkon leginkább emlékeztet a fent leírt isteni minőségre, az a pénz. Láthatatlan, halhatatlan erő, amely mindent körülvesz és irányít, mindenható és határtalan, egy „láthatatlan kéz”, amely, ahogy mondják, forgásban tartja a világot. De a pénz ma már egy elvont dolog, egy – legfeljebb – papíron található, sőt mára már általában elektronikus, számítógépen tárolt jel. Egy, az anyagi világtól teljesen különválasztott birodalomban létezik. Ebben a világban nem vonatkoznak rá a természet törvényei, hisz nem bomlik el, hogy visszatérjen a talajba, ahogyan minden más teszi, hanem nagyon is tartós, változás nélkül létezik a pincékben és a számítógépek fájljaiban, sőt az idő előrehaladtával növekszik is a kamatnak köszönhetően. Örökkönvaló és folyamatosan növekvő, ezen mindkét tulajdonsága meglehetősen természetellenes. A természetes anyag, amely leginkább megközelíti ezeket a tulajdonságokat az az arany, nem rozsdásodik, nem szineződik el és nem bomlik le. Régen épp emiatt használták a romolhatatlan és változatlan aranyat pénzként és az isteni lélek metafórájaként egyaránt.

A pénz isteni természetű elvontsága, a dolgok valós világától való elkülönülése a 21. század első éveire szélsőséges méreteket öltött, a pénzügyi gazdaság elvesztette a reálgazdasággal való minden kapcsolatát és saját életet kezdett. A Wall Street hatalmas vagyonai semmilyen anyagi termeléssel nem álltak már kapcsolatban, úgy tűnt, egy külön világban léteznek.

Olümpuszi magasságokból letekintve a bankárok a „világegyetem urainak” hívták magukat, akik az általuk szolgált istenség hatalmát képesek irányítani, hogy azzal a tömegek számára vagyonokat teremtsenek vagy semmisítsenek meg, hogy szó szerint hegyeket mozgassanak meg, erdőket tegyenek a föld színével egyenlőve, vizek folyásirányát változtassák meg, nemzetek emelkedését és bukását okozzák. De a pénz szeszélyes istenségnek bizonyult. Amikor ezeket a szavakat írom, úgy néz ki, a pénzügyi papság által bevetett egyre hisztérikusabb szertartások is hasztalannak bizonyulnak, hogy megbékítsék Pénz istenséget. Mint egy hanyatló vallás papsága, egyre nagyobb áldozatokat várnak el követőiktől, akik eközben szerencsétlenségükért hol a bűnt (kapzsi bankárok, felelőtlen fogyasztók), hol az istenség (a pénzügyi piacok) szeszélyeit okolják. De néhányan már magukat a papokat hibáztatják.

Amit most visszaesésnek hívunk, arról egy korábbi kultúrában lehet, hogy azt mondták volna, „Isten magára hagyja a világot”. A pénz eltűnik, és vele együtt a szellem egy másik tulajdonsága is: az emberi birodalom éltetésének ereje. Amikor ezeket írom, világszerte gépek állnak tétlenül. Gyárak álltak le, építkezéshez használt gépek állnak elhagyatva üres telkeken, parkok és könyvtárak zárnak be, milliók válnak földönfutóvá és milliók éheznek, miközben lakások állnak üresen, és élelmiszer megy tönkre a raktárakban. Pedig az emberi képesség és a szükséges anyagok a házak építésére, az élelmiszer elosztására, a gyárak működtetésére még mindig léteznek. Valami anyagnélküli, az éltető lélek az, ami elszállt. A pénz az, ami elillant. Az az egyetlen dolog, ami hiányzik, olyannyira nem materiális (számítógépben létező elektronikus jel), hogy nem is lehet létezőnek nevezni, mégis olyan hatalmas, hogy néküle az emberi termelés megáll. Személyes szinten is láthatjuk a pénz hiányának demotiváló hatását. Gondoljunk csak a munkanélküli ember sztereotípiájára, közel az összeomláshoz, trikóban lopja a napot a TV előtt, sört iszik, alig képes felkelni a székéből. A pénz, úgy tűnik nem csak a gépeket, az embereket is életerővel tölti fel. Nélküle csüggedtek vagyunk

Nem vesszük észre, hogy az isteniről alkotott elképzelésünk egy neki pontosan megfelelő istenséget teremtett és ruházott fel a Föld feletti rendelkezés jogával. Ha a lelket elválasztjuk a hústól, a szellemet az anyagtól, Istent a természettől, egy olyan uralkodó erőt hozunk létre, amely lélektelen, elidegenítő, istentelen és természetellenes. Tehát, amikor azt mondom, hogy a pénzt szentté kell tenni, nem egy természetfeletti hatalmat kívánok segítségül hívni, hogy itassa át szentséggel a természet élettelen, földi tárgyait. Inkább egy korábbi időbe nyúlnék vissza, amikor a természet és a szellem még nem vált el egymástól, amikor a szentség még minden dolog sajátja volt.

És mi is a szent? Két megnyilvánulása van: az egyediség és a kapcsolódás. Egy szent tárgy különleges, egyedi és megismételhetetlen. Emiatt végtelenül értékes, pótolhatatlan. Nincs vele egyenértékű semmi, emiatt nincs meghatározható értéke, mivel egy ilyen értéket csak összahasonlítással lehetne meghatározni. A pénz, mint minden mérőeszköz, egy összehasonlítási alap.

Bármilyen egyedi is azonban, a szentség nem választható el mindattól, ami létrehozta, a történetétől, a létezők mátrixában elfoglalt helyétől. Most azt gondolhatod, hogy hiszen akkor minden dolog és kapcsolat szent. Ez igaz lehet, de ha intelektusunkkal el is hisszük, nem mindig érezzük így. Egyes dolgokat szentnek érzünk, míg másokat nem. Amit annak érzünk, szentnek nevezzük, és végsősoron ezek feladata, hogy emlékeztessenek bennünket arra, hogy minden dolog szent.

Ma egy olyan világban élünk, amely jól elrejtette szentségét, igazán kevés dolog van, amitől úgy érezhetjük, hogy megszentelt ez a világ. Szabványosított tömegtermékek, egyformára öntött házak, azonosra csomagolt étel és szervezetek funkcionáriusaival való személytelen kapcsolatok, ez mind-mind tagadja a világ egyediségét. Dolgaink távoli eredete, kapcsolataink névtelensége, a látható következmények hiánya a termelésben és dolgaink megsemmisítésében, ez mind ellentmond a kapcsolódásnak. Így a szentség tapasztalata nélkül élünk. Persze, az a dolog, ami leginkább tagadja az egyediséget és a kapcsolódást, az megint csak a pénz. Már maga az érme gondolata is az egységesítés céljából született, hogy minden egyes drachma, sékel, stater, jüan funkcionálisan azonos legyen. Továbbá, mint a csere általánosan elfogadott és elvont eszköze, a pénz elvált eredetétől, sőt az anyaggal való kapcsolattól is. A dollár ugyanolyan dollár, bárki is adta neked. Gyerekesnek tartanánk, ha valaki, aki betett egy összeget a bankba, egy hónappal később, mikor kiveszi, azon panaszkodna, hogy „hé, dehát ez nem ugyanaz a pénz, mint amit elhelyeztem! Ezek nem ugyanazok a bankjegyek!”

Természeténél fogva tehát a pénzzel átitatott élet szentségtelen, mivel a pénzből és az érte kapott dolgokból hiányzik a szentség. Mi a különbség a szupermarketben vásárolt és a szomszédom kertjében nőtt paradicsom között, amit ő ad nekem? Mi a különbség egy előregyártott ház és a részvételemmel épített között, amelyet olyan valaki épít, aki ismer engem és az életemet? Az alapvető különbség azokból a meghatározott kapcsolatokból fakad, amelyek megtestesítik az adó és a kapó fél egyediségét. Amikor az életünk teli van ilyen, szeretettel készített dolgokkal, amelyek történetek szövevényes hálójával kapcsolódnak általunk ismert emberekhez és helyszínekhez, akkor az egy gazdag élet, egy tápláló élet. Ma az egyformaság, a személytelenség viharában élünk. Még a személyreszabott termékek is tömegtermelésből származnak, csak néhány különböző variációját képesek felajánlani az egyforma, egységes építőkockáknak. Ez az egyformaság megöli a lelket és elértékteleníti az életet.

A szentség jelenlétét megérezni olyan, mint hazatérni a mindig is létező otthonba, visszatérni a mindig is létező igazsághoz. Megtörténhet amikor egy rovart figyelek vagy egy növényt, amikor madarak vagy békák kórusát hallgatom, érzem a sarat a lábujjaim között, megcsodálok egy szépen elkészített tárgyat, megértem egy sejt vagy egy élőhely hihetetlenül összehangolt bonyolultságát, észreveszek egy véletlen egybeesést, egy jelet az életemben, boldogan játszó gyermekeket figyelek, vagy megérint egy zseni műve. Akármilyen különlegesek is ezek az élmények, semmilyen tekintetben nem különülnek el életem többi részétől. Sőt az erejük abból fakad, hogy bepillantást adnak a valódibb világba, a szentség világába, amely keretet ad a mi világunknak, ami áthatja azt.

Mi ez „az otthon, amely mindig ott volt”, az „igazság, amely mindig létezett”? Ez az egységérzet és a minden dolgok kölcsönös összekapcsolódásának érzete, annak az érzése, hogy valami nálunknál nagyobban veszünk részt, ami mégis mi magunk vagyunk. A gazdaságban ez a kölcsönös egymásrautaltság elve: hogy minden létezőnek ahhoz, hogy túléljen, a körülötte levő más létezők hálójára van szüksége, amely háló aztán végül az egész bolygóra kiterjed. Bármely faj kihalása csökkenti teljességünket, egészségünket, saját magunkból, lényegünkből veszítünk el vele valamit.

Ha a szentség az átjáró a minden létezőt összetartó egységhez, ugyanúgy átjáró minden létező egyediségéhez és különlegességéhez. A szent tárgy megismételhetetlen, egyedi lényege van, amelyet nem lehet megragadni általános tulajdonságok készleteként. Emiatt tűnik úgy, hogy a leegyszerűsítő tudomány megfosztja a világot szentségétől, mivel szemében minden dolog néhány általános építőkocka ilyen vagy olyan kombinációjából épül fel. Ezt a szemléletet tükrözi jelenlegi gazdaságunk is, amely egységesített javakból, munkaköri leírásokból, folyamatokból, adatokból, be- és kimenőkből áll, és persze a legáltalánosabb, leelvontabb dologból, a pénzből. Régen ez nem így volt. A törzsi népek a létezőkre nem egy kategória elemeként tekintettek, hanem mint egyedi, szellemmel megáldott egyéniségekre. Még a sziklákról, a felhőkről és a látszatra egyforma vízcseppekről is azt tartották, hogy tudattal rendelkező egyedi létezők. Az emberi kéz alkotásai is egyediek voltak, az őket megkülönböztető szabálytalanságaikat mint alkotójuk aláírását viselték magukon. Ebben volt a szentség két tulajdonsága, a kapcsolódás és az egyediség közötti kapocs, a tárgyak megőrzik eredetük jegyeit, egyedi helyüket a létezés mátrixában, a létezés többi résztvevőjére való ráutaltságukat. Az egységesített tárgyak, tömegtermékek egyformák, emiatt ebből a kapcsolati hálóból kiragadottak.

Ebben a könyvben egy olyan pénzrendszer és gazdaság víziójáról írok, amely szent, amely megtestesíti a létezők egymáshoz való kapcsolódását és egyediségét. Többé nem lesz elkülönült sem a valóságban, sem elméletben a természettől, amely körbeveszi. Újraegyesíti a rég szétválasztott emberi és természeti világot, az ökológia egy olyan kiterjesztése, amely elismeri annak minden törvényét és magában hordja annak minden szépségét.

Kultúránk minden intézményében, bármilyen ronda és korrupt legyen is, ott van valami gyönyörűnek a csírája:  a lehetősége ugyanannak egy oktávval feljebb való kifejeződésére. A pénz sem kivétel ez alól. Eredeti célja egyszerűen az, hogy összehozza az emberi lehetőségeket az emberi igényekkel, hogy mindannyian nagyobb bőségben élhessünk. Hogyan lehet, hogy a bőség helyett a pénz mégis szűkösséget teremtett, kapcsolódás helyett elkülönültséget, a könyvnek ez az egyik vezérmotívuma. Mégis, annak ellenére, ami lett belőle, a pénz mögötti eredeti elgondolás, hogy a szívességek ügynöke legyen, bepillantást enged abba, mi lehet az, amitől egy nap újra szent lesz. A szívességek cseréjét egy megszentelt alkalomnak tartjuk, emiatt csinálunk szertatást ösztönösen is az ajándékozásból. A szent pénz akkor az adás eszköze lesz, eszköz, amely áthatja a globális gazdaságot az ajándékozás szellemével, amely a törzsi és falusi közösségeket irányította, és még ma is irányít ott, ahol emberek a pénzalapú gazdaság keretein kívül tesznek egymásért.

A Megszentelt Gazdaságtan leírja ezt a jövőt, és felvázolja a gyakorlati utat, ahogyan el lehet ide jutni. Már rég meguntam olyan könyveket olvasni, amelyek csak kritizálják jelenlegi civilizációnkat, de nem mutatnak fel egy pozitív alternatívát. Azután meguntam azokat a könyveket is, amelyek mutatnak ugyan pozitív alternatívát, de azt elérhetetlennek állítják be: „ 90%-kal kell csökkentsük szénlábnyomunkat!”. Aztán beleuntam azokba a könyvekbe is, amelyek ésszerűen elérhető alternatívát mutattak, de nem mondták meg, hogy személy szerint én mit tehetek annak megteremtéséért. A Megszentelt Gazdaságtan mind a négy szintet megjeleníti: egy alapvető elemzést ad arról, hogy mi az, ami elromlott a pénz körül; bemutat egy szebb világot, amely egy másfajta pénzen és gazdaságon alapul; leírja, hogy milyen együttes cselekvésre van szükség, hogy megvalósítsuk ezt a világot, az eszközöket, amelyekkel valóra válhatnak; és feltárja a világ átalakításának személyes dimenzióit, a személyiségünkben szükséges változást, azt, hogy hogyan lehet, ahogyan én hívom, „ az ajándékban élni”.

A pénz átalakítása nem egy, a világ minen baját meggyógyító csodaszer, nem is szabad, hogy elsőbbséget élvezzen más tevékenységekkel szemben. A számítógépekben található bitek puszta átrendezése nem törli el a meglévő anyagi és társadalmi válságokat, amelyekkel bolygónk küzd. Ugyanígy azonban a más területen végzett, másfajta gyógyító munka sem lehet teljes a pénz megfelelő átalakulása nélkül, hiszen a pénz olyan mélyen szövi át társadalmi intézményeinket és életmódunkat. A gazdasági változások, amelyekről írok, részei egy mindent átfogó változásnak, amely az élet egyetlen területét sem hagyja érintetlenül.

Az emberiség épp csak elkezdett ráébredni az előttünk álló válság valódi méretére. Ha a gazdasági általakulás, amiről írok csodának tűnik, az azért van, mert nem kevesebbre, mint csodára van szükség, hogy meggyógyítsuk világunkat. Minden területen, a pénztől a természet meggyógyításáig, a politika, a technika, az orvostudomány területén, olyan megoldásokra van szükségünk, amelyek meghaladják a jelenleg lehetségesnek tartott kereteket. Szerencsére azonban, ahogyan a régi világ szétesik, a lehetségesről alkotott ismereteink egyre bővülnek, és ezzel együtt nő bátorságunk és hajlandóságunk, hogy lépjünk. A jelenlegi válságok – pénz, energia, oktatás, egészségügy, víz, termőföld, klíma, politika, környezet – egy születési krízissé állnak össze, amely kitol bennünket a régi világból egy újba. Elkerülhetetlen, hogy ezek a válságok személyes életünkbe is behatoljanak, világunk szétesik, mi is új világra születünk, új személyiséggel. Emiatt van, hogy olyan sok ember érzékeli a bolygó válságának spirituális dimenzióját, sőt még a gazdasági válságét is. Érezzük, hogy a „normális” nem fog visszatérni, hogy egy új „normálisba” születünk bele, új tipusú társadalomba, a Földdel való új kapcsolatra, az emberi létezés újfajta megtapasztalására.

Minden munkámat annak a szebb világnak szentelem, amelyről a szívünk azt mondja, hogy lehetséges. A szívünk, miközben az elménk sokszor azt állítja, hogy elérhetetlen. Az elménk kételkedik, hogy a dolgok valaha is nagyon különbözőek lehetnek attól, mint amit eddig megtapasztalt. Miközben olvastad elképzelésemet a megszentelt gazdaságról, lehet, hogy cinizmust éreztél, helytelenítetted, vagy a reménytelenség hullámai törtek rád. Lehet, hogy késztetést éreztél, hogy reménytelenül idealistának bélyegezd szavaimat. Igazság szerint én magam is éreztem késztetést, hogy visszafogjam írásomat, hogy ésszerűbb legyen, felelőségteljesebb, hogy jobban összhangban legyen azokkal a mérsékelt várakozásokkal, amelyeket a világgal, az élettel szemben elérhetőnek tartunk. De ez a leegyszerűsített változat már nem lenne igaz. Azt tolmácsolom tehát, az elmém eszközeivel, amit a szívem diktál. A szívemben tudom, hogy képesek vagyunk létrehozni egy ilyen gyönyörű gazdaságot és társadalmat, sőt, hogy valójában minden, ami ennél kevesebb, nem méltó a számunkra. Annyira összetörtek lennénk, hogy bármi kevesebbel beérjük, mint egy megszentelt világ?

 

 

Leave a Reply